lakás ház ingatlan lakásbiztosítás

Az éves szerződések lejártának és az egyetemisták rohamának következtében júliusban a bérbeadók már átlagosan 245 ezer forintot kértek lakásukért, szemben az egy hónappal korábbi 239 ezer forinttal – közölte a Rentingo.com közösségi albérletkereső, bérbeadó platform az MTI-vel.

A közlemény szerint az áremelkedést táplálhatja, hogy 4 hónap folyamatos visszaesés után júliusban a bérlők által kínált bérleti díj is emelkedett, amely 216 ezerről júliusra átlagosan 219 ezer forintra nőtt. A lakást keresők a bérbeadóknál azonban kisebb mértékben emeltek, így az árolló 12 százalékosra nyílt a keresleti és kínálati oldal között.

A közlemény szerint a fordulatot a menetrend szerint érkező nyár végi élénkülés hozta, ilyenkor jár le ugyanis az éves szerződések többsége, valamint a közelgő szeptemberi felsőoktatási évad miatt lakást kereső fiatalok rohama is erősíti a keresletet.

A Rentingo.com arra is felhívta a figyelmet, hogy az áremelkedés mértéke jelentősen különbözik a piac egyes szegmenseiben: legjobban a 200 ezer forint alatti lakások drágulnak, ott akár 15 százalékkal is emelnek a tavalyi átlagos árhoz képest a tulajdonosok, míg a 200-350 ezer forintos bérleményeknél 10 százalék alatti a bérleti díjak emelkedése. A 350 ezer forintos „lélektani határ” felett már lényegesen kisebb a kereslet, ezért itt már egy kisebb bérleti díj emelés elfogadtatása is kihívást jelenthet a tulajdonosok számára – fűzte hozzá az albérletkereső platform.

A Rentingo.com összeköti a bérbeadókat, a bérlőket és a szobatárskeresőket. A platform regisztrációval szűri a felhasználókat, elsődleges célja, hogy átláthatóvá tegye a lakáskiadás folyamatát a hirdetés megfogalmazásától, a bérbeadó és bérlő bemutatkozásán és beazonosíthatóságán keresztül a bérleti szerződés megkötéséig.

MTI

Fotó: Pixabay

Kapcsolódó cikkek
Latest Posts from Manager Magazin